RÓLAM

Kuszka Adrienn fénykép

Hiszem, hogy mindenkinek megvan a maga segítője…


Kuszka Adrienn vagyok, pszichológus.

Élethivatásom segíteni mindazoknak, akik szeretnének és mernek változni, változtatni, szembe mernek nézni önmagukkal, hogy aztán saját kezükbe vegyék a sorsukat, mert hisznek abban, hogy a legnehezebb élethelyzetből is van kiút.

Már kora gyermekkoromtól kezdve nagyon érdekeltek az emberek. Eleinte megfigyeltem őket, később szívesen hallgattam is a nosztalgiával átitatott történeteket. Minden egyes történet formált engem is. Megjelentek előttem az emberi sorsok, és egyre inkább ráéreztem a történetek szereplőire, és ezzel egyidőben egyre élesebben láttam az összefüggéseket. Időközben ezt nagyon tudatos szintre fejlesztettem, mélyen beért a szakmai utamon, amit ma már professzionálisan használok a hivatásomban.

A kezdetben magyartanárként, majd mentálhigiénés szakemberként végeztem. Az itt megtanultaknak a mai napig nagy hasznát veszem, ez a szakmai bázisom, innen indultam. Nagy vonzódásom a pszichológia iránt, már fiatal felnőttként megvolt, amikor még javában nyiladozott a saját külső és belső világom. Folyamatosan felbukkanó kérdéseimre keresve a választ, sokat olvastam, előnyben részesítve a pszichológiai könyveket, közben az élet tanítómesterének diákja voltam, s vagyok a mai napig is. Ezt a vonalat erősítettem meg magamban, és vált beteljesültté, amikor pszichológus lettem. Úgy éreztem a pszichológiai ismeretek az igazi tartópillérei a munkámnak, amelyek ugyanakkor egyfajta biztonságot is adnak számomra. Tapasztaltam, és elhivatottan hiszem, hogy az általam alkalmazott módszerek segítségével számos lelki elakadás megszüntethető. Emellett erősen ott van a spiritualitás, ami átszövi szellemiségemet.

Két kamasz gyermeket nevelünk a férjemmel, akik a legnagyobb tanítómestereim. Természetesen időről időre meg kell állnom, hogy elgondolkodjak, mert a tükör, amit tartanak, néha nagyon kritikus. Ugyanakkor a fejlődésben hiszek, amit az emberi kapcsolatokon keresztül tudunk a legjobban megélni és megtapasztalni.

Úgy gondolom, hogy az élet több, mint a természet véletlen egyszeri és megismételhetetlen játéka, s a benne lévő szeretet lehetősége végtelen.




Végzettségeim




Az Adatkezelési nyilatkozatot elolvastam es elfogadom

© Kuszka Adrienn 2022 - Design & Web: AUDREAMS® Creative Studio